A Wellington Arch, valamint a közelben álló Marble Arch IV. György rendeletére készült az 1820-as években. A Wellington diadalív a britek Napóleon felett aratott győzelmének állít emléket. De azzal a céllal is készült, hogy a nyugati városrész és így a Buckingham palota – nyugat felőli – külső bejárata legyen.

A diadalív 1826 és 1830 között épült meg Decimus Burton tervei alapján, bár eredetileg tervezett külső díszítéséből sok nem valósult meg, mivel a király túlköltekezte magát a Buckingham palota ezidő alatt folyó felújítása során.

1846-ban a diadalív tetejére helyezték Wellington hercegének 8,5 méter magas, 40 tonnás lovasszobrát, amely a valaha készített leghatalmasabb lovasszobor volt. A bronz szobor anyagául a Waterloo-i ütközetben zsákmányolt ágyúk szolgáltak. A szobor felállítását Burton és hívei sikertelnül próbálták megakadályozni, mert szerintük a szobor a diadalívhez nem illő, aránytalan darab volt. A köznyelv el is nevezte „The Archduke”-nak.

Később – útszélesítési tervek miatt – a diadalívet 1882-83-ban áthelyezték jelenlegi helyére és mindeközben eltávolították az épület tetejéről a lovasszobrot, amelyet Wales hercege (a későbbi VII. Eduárd) javaslatára – a Londontól délre található – Aldershot városában állítottak fel újra. A lovasszobor helyére a ma is látható szoborcsoport került, amely a béke angyalát ábrázolja és amely a legnagyobb bronzszobor Európában.

A Wellington Arch belseje üreges és az emlékmű egészen 1992-ig helyet adott London második legkisebb rendőrőrszobájának (legkisebb a Trafalgar téren).

Ezután a diadalívet megnyitották a nagyközönség előtt és kiállításokat rendeztek be három emeleten keresztül. Az épület tetejéről kiviteles panoráma tárul a látogatók elé: csodálatos a kilátás a környező parkokra, valamint London sziluettjére.