Bevezetés :)

Sziasztok! Ez itt a TheBigLondon.gp
nevezetű honlap, ami a GP História
versenyére készült. A tartalom 09.02.
után lesz látható, 
a verseny végén.
Addig is én szorgosan készülök, 
mert a célom az első hely elérése.
Na, ennyi lenne a bemutatkozás,
09.02 után találkozunk! :)
Bye! Blansi/Loree szerk

 
Menü
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Turisták
Indulás: 2011-08-03
 
st pauls cathedral

 

A St Paul's Cathedral Európa ötödik legnagyobb temploma, mely némileg a római Szt. Péter-székesegyházra emlékeztet. Helyén már évszázadokkal a Wren-féle újjáépítése előtt is katedrális állt.

A középkori székesegyházról II. Károly udvari festője, a cseh Wenceslaus Hollar készített aprólékos rézkarcot. A székesegyháznak a korabeli Európában – a milánói és a sevillai dóm kivételével – nem akadt párja. Ez a székesegyház ugyanakkor a Nagy tűzvész során teljesen megsemmisült.

A székesegyház újjáépítésére Sir Christopher Wren irányítása alatt 1675 és 1710 között került sor. Jelenleg a székesegyház teljes felújítása folyik felépítésének 300. évfordulója alkalmából.

Szent Pál székesegyház nyugati homlokzataA székesegyház alapja latin kereszt. A Ludgate Hill felőli főbejárata elsősorban hatalmas arányaival, megnyugtató tagoltságával hat ránk. A lépcsősor felett kettesével álló korinthoszi oszlopok tartják a timpanont, melynek domborműve Szt. Pál megtérését ábrázolja – azt a pillanatot, amikor Saulusból Paulus lett.

A székesegyház északi harangtornyában 1878. óta tizenkét harangból álló harangjáték-szerkezet található, míg a déli, toronyórával díszített harangtoronyban az 1882-ben öntött, 360 mázsás „Great Paul” (Nagy Pál) harangzúg.

A székesegyház kupolájának átmérője 31 méter, 11 méterrel kevesebb, mint a Szt. Péter-székesegyházé. A kupola 30 méter magasan húzódó, belső körfolyosója az ún. Suttogó-folyosó (Whispering Gallery), mely arra utal, hogy a kupola alatt a korlát egyik felén elsuttogott szó a túloldalon is tisztán érthető.

Próbáld ki te is! Üljetek egymással szemben a kupolában körbefutó folyosón, fejedet oldalra fordítva, hajolj arcoddal a falhoz és suttogj néhány szót. A 31 méterre, veled szemben ülő is hallani fogja...

530 lépcső vezet fel a 85 méter magasban található Arany Galériára (Golden Gallery), ahonnan lélegzetelállító londoni panoráma tárul elénk.

Szent Pál székesegyház belsejeA székesegyház első orgonáját még 1695-ben a híres angol orgonakészítő mester, „Father Smith” (eredeti, német nevén: Bernhard Schmitz) építette. Rendszeresen játszott rajta Handel is: 1759. április 6-án – 8 nappal halála előtt – még eljátszotta itt a Messiást. A jelenlegi orgona 1870-ben épült, Henry Willis műhelyében, de néhány sípja még a Smith atya orgonájából való.

A déli kórusfolyosó oldalán figyelemre méltó a költő, John Donne fehér márványszobra, mely a székesegyház egyetlen olyan műemléke, amely túlélte az 1666-os Nagy tűzvészt.

A déli kereszthajóból lépcsőn jutunk le az egész épület alatt végighúzódó, és így Európa legnagyobb kriptájába. A kriptában – számos államférfi szarkofágja mellett – megtaláljuk Wellington márványkoporsóját, Nelson fekete márvány szarkofágját, a festő William Turner, a hídépítő John Rennie, vagy a penicillint feltaláló Alexander Fleming sírköveit. A kripta déli oldalhajójában egy sima fekete márványlapon a székesegyház építőjének, Wrennek neve olvasható, fölötte a latin felirattal: „Lector, si monumentum requiris, circumspice”, azaz „Olvasó, ha emlékművét keresed, nézz körül”...

 

Naruto rajongói oldal | konoha.hu | Látogass el konoha falujába | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA    *****    Elindult a Substack oldalam! Elsõsorban anime és gaming témában olvashatsz cikkeket. Ha tetszik, iratkozz fel!    *****    15 éves a Nintendo 3DS! Emlékezzünk meg ezen fantasztikus kézikonzol történetérõl! Személyes és magyar vonatkozással!    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    Naruto rajongói oldal | Könyv fordítások, fanficek | Nézzetek be és olvasgassatok! | Naruto rajongói oldal | KONOHA.HU    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Itachi Shinden harmadi fejezet!! - ÚJ FEJEZET - Felkerült a könyv harmadik harmada!! Konoha.hu - KATT!! KATT! KATT! KATT    *****    MAGYAR HIMNUSZ GITÁRON    *****    KONOHA.HU | Naruto rajongói oldal! Olvass, tanulj, nézd az animét! 2026-ban is a KONOHA.HU-N | KONOHA.HU | KONOHA.HU | K    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU |    *****    NSYNC - a fiúbandák korszakának egyik legmeghatározóbb csapata a Bye Bye Bye elõadói - nosztalgiária fel    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    ACOTAR Fanfiction: Velaris, a második otthonom    *****    AGICAKÖNYVTÁRA - KÖNYVEK, KÖNYVEK, ÉS KÖNYVEK - ÁGICAKÖNYVTÁRA    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | Boldog újévet kívánunk nektek KONOHÁBÓL!!! | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU |