Bevezetés :)

Sziasztok! Ez itt a TheBigLondon.gp
nevezetű honlap, ami a GP História
versenyére készült. A tartalom 09.02.
után lesz látható, 
a verseny végén.
Addig is én szorgosan készülök, 
mert a célom az első hely elérése.
Na, ennyi lenne a bemutatkozás,
09.02 után találkozunk! :)
Bye! Blansi/Loree szerk

 
Menü
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Turisták
Indulás: 2011-08-03
 
Közlekedés DLR-rel

 

Docklands Light Railway vagy röviden DLR Kelet-Londonban közlekedő korszerű városi vasút, többnyire magasvasútként, több méterrel a felszín felett halad, csak egyik nyugati végállomásánál, a Bank állomásnál és a Temze alatti alagútban vezet a pálya a föld alá. A DLR független a metrótól, bár szerepel annak általánosan elterjedt térképén és a megfelelő zónákra érvényes jegyek érvényesek rajta is.

1980-as években megindult kelet-londoni fejlesztések során kezdték építeni, a forgalom 1987-ben indult meg. Jelenleg is bővítik, legújabb szakaszát 2005 végén adták át, négy új megállója révén többek között immár a London City Airporthoz is vezet gyorsvasúti összeköttetés. Jelenleg összesen 31 km pályán, öt vonalon járnak vonatok. A különböző vonalakat nem jelölik külön színnel, számmal vagy névvel, mindössze a cél végállomás nevét írják ki.

DLR különlegessége, hogy a kocsikban nincs vezető, azokat egy központi irányító rendszer vezérli. Azonban minden vonaton utazik egy kalauz (asszisztens), aki az ajtók záródását kontrollálja, szükség esetén tájékoztatja az utasokat, felügyeli a vonat rendjét és ellenőrizheti a jegyeket. A vezérlőrendszer esetleges meghibásodása esetén ők át tudják venni a kocsik irányítását is.

 

Naruto rajongói oldal | konoha.hu | Látogass el konoha falujába | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA    *****    Elindult a Substack oldalam! Elsõsorban anime és gaming témában olvashatsz cikkeket. Ha tetszik, iratkozz fel!    *****    15 éves a Nintendo 3DS! Emlékezzünk meg ezen fantasztikus kézikonzol történetérõl! Személyes és magyar vonatkozással!    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    Naruto rajongói oldal | Könyv fordítások, fanficek | Nézzetek be és olvasgassatok! | Naruto rajongói oldal | KONOHA.HU    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Itachi Shinden harmadi fejezet!! - ÚJ FEJEZET - Felkerült a könyv harmadik harmada!! Konoha.hu - KATT!! KATT! KATT! KATT    *****    MAGYAR HIMNUSZ GITÁRON    *****    KONOHA.HU | Naruto rajongói oldal! Olvass, tanulj, nézd az animét! 2026-ban is a KONOHA.HU-N | KONOHA.HU | KONOHA.HU | K    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU |    *****    NSYNC - a fiúbandák korszakának egyik legmeghatározóbb csapata a Bye Bye Bye elõadói - nosztalgiária fel    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    ACOTAR Fanfiction: Velaris, a második otthonom    *****    AGICAKÖNYVTÁRA - KÖNYVEK, KÖNYVEK, ÉS KÖNYVEK - ÁGICAKÖNYVTÁRA    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | Boldog újévet kívánunk nektek KONOHÁBÓL!!! | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU |