Bevezetés :)

Sziasztok! Ez itt a TheBigLondon.gp
nevezetű honlap, ami a GP História
versenyére készült. A tartalom 09.02.
után lesz látható, 
a verseny végén.
Addig is én szorgosan készülök, 
mert a célom az első hely elérése.
Na, ennyi lenne a bemutatkozás,
09.02 után találkozunk! :)
Bye! Blansi/Loree szerk

 
Menü
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Turisták
Indulás: 2011-08-03
 
Filmművészet

 

London rengeteg filmben megjelent, például a Sztárom a párom-ban, gengszterfilmekben és Richard Curtis romantikus komédiáiban, valamint számos Dickens-adaptációban és a Sherlock Holmes-regények filmváltozataiban. Tipikus londoni film még A Ravasz, az Agy és a Két Füstölgő Puskacső, a Bridget Jones naplója'A Nő kétszer, valamint természetesen az összes James Bond filmben szerepelnek londoni jelenetek. Legendás még a Csengetett M'lord című négy évados komédia sorozat, ami a húszas évek Londoni elit társadalmát figurázza ki remek karikatúrát alkotva a korabeli nemesi réteg életéről. A horrorfilmek műfajában talán a legismertebb filmek a 28 nappal később és annak folytatása, a 28 héttel később. Mindkettő London közismert épületei között játszódik.

Alfred Hitchcock öregkorában még egyszer visszatért korai sikereinek színhelyére, 1972-ben Londonban forgatta le a Téboly (Frenzy) című, utolsó előtti filmjét. Újabban Woody Allent is vonzza a város: egyik legjobb filmje, a Matchpoint (2005) tipikus londoni karriertörténet.

Az Imdb filmes adatbázisa jelenleg 3549 címet listáz, mint londoni helyszínen játszódó vagy Londonban forgatott filmet, bár ezek nagy része tv-program.

 

Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós családiház eladó 06209911123    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    Lakatos munka- Épületlakatos munka- Haidekker kerítés - Haidekker kapu- Teraszkorlát- Lakatos munka szerelés- Hullámrács    *****    Itachi Shinden második fejezet!! - ÚJ FEJEZET - Felkerült a könyv második harmada!! Konoha.hu - KATT!! KATT! KATT!! KATT    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Kedves Csokoládé kedvelõk! Segítségeteket kérném a kérdõívem kitöltéséhez! Témája a CSOKOLÁDÉ MÁRKÁK! Köszön    *****    Mindig tudnod kell, melyik kikötõ felé tartasz. - ROSE HARBOR, a mi városunk - FRPG    *****    A boroszkányok gyorsan megtanulják... Minden mágia megköveteli a maga árát. De vajon mekkora lehet ez az ár? - FRPG    *****    Alkosd meg a saját karaktered, és irányítsd a sorsát! Vajon képes lenne túlélni egy ilyen titkokkal teli helyen? - FRPG    *****    why do all monsters come out at night - FRPG - Csatlakozz közénk! - Írj, és éld át a kalandokat!    *****    Aki szörnyekkel küzd, vigyázzon, nehogy belõle is szörny váljék. S ha hosszasan tekintesz egy örvénybe, az örvény vissza    *****    Rose Harbor, ahol a tenger suttog és a múlt sosem tûnik el teljesen. - FRPG - csatlakozz közénk te is :)    *****    Egy kikötõ, ahol minden hullám egy új kezdetet ígér. Rose Harbor, több mint egy város, egy világ a világ mögött.    *****    Rose Harbor &#8211; kisvárosi báj, nagy titkokkal - légy részese te is ennek a kalandnak :) - FRPG    *****    Óceán, erdõ, csillagfény &#8211; minden ösvény Rose Harborba vezet - aktív FRPG közösség    *****    Itachi Shinden 1. kötet Magyarul elérhetõ a konoha.hu -n. Nézzetek be! *** Itachi Shinden 1. kötet Magyarul elérhetõ!!!    *****    ÁGICAKÖNYVTÁRA - KÖNYVEK, KÖNYVEK, KÖNYVEK - ÁGICAKÖNYVTÁRA    *****    MOVIE-NIGHT -> Filmek, Sorozatok <- MOVIE-NIGHT