Bevezetés :)

Sziasztok! Ez itt a TheBigLondon.gp
nevezetű honlap, ami a GP História
versenyére készült. A tartalom 09.02.
után lesz látható, 
a verseny végén.
Addig is én szorgosan készülök, 
mert a célom az első hely elérése.
Na, ennyi lenne a bemutatkozás,
09.02 után találkozunk! :)
Bye! Blansi/Loree szerk

 
Menü
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Turisták
Indulás: 2011-08-03
 
Olimpia Londonban

2012. évi nyári olimpiai játékok, hivatalos nevén a XXX. nyári olimpiai játékok egy több sportot magába foglaló nemzetközi sportesemény lesz, melyet 2012július 27. és augusztus 12. között rendeznek meg a nagy-britanniai Londonban. A rendezvényt a 2012.augusztus 29. és szeptember 9. között zajló 2012. évi nyári paralimpiai játékok követi. A 2012-es megrendezésével London lesz az első város, amely háromszor rendezhet újkori nyári olimpiát, mivel korábban 1908-ban, és 1948-ban is e sportesemény házigazdája volt.

2005. július 6-án a NOB 117. ülésszakán, Szingapúrban választották meg a 2012-es nyári olimpiai játékok házigazdájának Londont. Itt a város a négykörös szavazáson Moszkvát,New YorkotMadridot és Párizst előzte meg. A sikeres kampányt Sebastian Coe volt olimpiai bajnok vezette. Az olimpia miatt London számos részét felújítják, ahol a játékokat megrendezik majd. A munkálatok legfőbb szempontja a fenntarthatóság– azonban a költségvetési kiadások számos kritikát kaptak.

Mindenesetre a britek örömmel fogadták az olimpia ottani megrendezését.

A tervek szerint 25 millió fontból olyan drótkötélpályát építenek ki a Temze fölött, mely összeköti a 2012-es olimpia helyszíneit. A Temzét a Greenwich-félsziget és a Royal Docks között metszi át, és az 50 méter magasan üzemelő szerelvény óránként 2500 személyt tud szállítani.

Azért akarják létrehozni, hogy rövidebb idő alatt meg lehessen tenni az O2 aréna és az ExCeL London közötti távolságot. Mindkét építmény az olimpia helyszíne. A magánpénzből készülő beruházás segítségével félpercenként indulhatnának járatok.

Transport for London beszámolója szerint a magánszektor több szereplője is érdeklődik a beruházás iránt.

 

ACOTAR Fanfiction: Velaris, a második otthonom    *****    LITERATURES SUBPAGE /// VERSEK ÉS TÖRTÉNETEK EGY HELYEN ///LITERATURES.GPORTAL.HU///LITERATURES SUBPAGE    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | Látogass el konoha falujába | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA    *****    Turbózd fel a kreativitásod! Prémium grafikai források a PNG Tree-n.    *****    Anime tematikájú Cinematic trance zene és látványvilág Arcadia fantáziavilágában és még sok más videó a chanelen    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO.GPORTAL.HU ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    HAMAROSAN ÚJRA ITT A KARÁCSONY! HA SZERETNÉL KARÁCSONYI HANGULATBA KEVEREDNI, AKKOR KATT IDE: KARACSONY.GPORTAL.HU    *****    "TEKERJ VISSZA" - RÉGI KERÉKPÁROK IDÕSZAKI KIÁLLÍTÁSA - BAJA TÜRR ISTVÁN MÚZEUM    *****    Naruto rajongói oldal! Felkerült John Man Ninja címû könyvének elsõ fejezete. Olvass, Filmezz, Tanulj!! KONOHA.HU    *****    Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós családiház eladó 06209911123    *****    Velaris, a második otthonom Fanfictionból új rész került fel    *****    NSYNC - Ha nosztalgiáznál, vagy érdekel,mi történik most a ByeByeBye elõadóival, akkor nézz be - NSYNC    *****    Szereted az egyedi történeteket? Kíváncsi vagy, hogy mire képes egy hobbi író? Ha igen, nézz be hozzám!    *****    Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.    *****    Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.    *****    Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós családiház eladó 06209911123