Az új épület építésének terve még egyszer, a II. világháborút követően is felmerült, de végülis csak a 12-es számú épületet rombolták le és a 10 és 11-et a történelmi múltja miatt, – a légibombázások alatt elszenvedett károk ellenére is – renoválták és felújították.

A munkálatok 3 évig tartottak és a tervezett 500.000 fontos költségvetés dupláját vette igénybe. A renoválás során kiderült, hogy a fekete épület valójában sárga, és a évszázadok során rárakódott szennyeződés adja jelegzetes sötét színét. Hogy megőrizzék hangulatát, ezért a felújítást követően ismét feketére festették.

A szomszédos 11-es számú epület a mindenkori pénzügyminiszter hivatalos rezidenciája 1928 óta. Bár hivatalosan a 10-es a miniszterelnök, a 11-es a pénzügyminiszteri otthona, de nem minden esetben volt ez így. Legutóbb Tony Blair miniszterelnöksége idején cseréltek házat – az akkor pénzügyminiszter – Gordon Brown-nal, hogy a több gyermekes Blair család kényelmesebben elférjen a nagyobb, 11-es épületben.

Amikor az ír függetlenedési mozgalom erőszakossá kezdet válni, egy 3 méter magas fa torlaszt építettek, hogy lezárják az utca két végét, ezt 1922-ben a szabad ír állam léterjöttekor bontották le. Azonban biztonsági okokból 1989-ben újra, a mai is látható acél kerítést, kaput és az úttestből kiemelkedő acél barikádot állították fel.

A szobor egy 38 méter (124 láb) magas toszkánai stílusú, skót gránitoszlopon áll. Az obeliszket Wyatt tervezte, 1833-ban került felállításra.

Az oszlop belsejében 168 lépcső vezet fel a szobor alatti, szögletes kis kilátóerkélyhez. A kilátó a XIX. században még látogatható volt, de később - az emlékmű megkímélése érdekében - lezárták a látogatók elől.

Az emlékmű a római Trajanusz oszlop mintájára készült, ám - sokak véleménye szerint - csupán annak karikatúrája, mivel az oszlophoz képest túl kicsiny, babaszerű maga a szobor.

A rossznyelvek szerint a szobor azért került egy ilyen magas oszlop tetejére, hogy a herceg, aki 2 millió fontos adósságot hagyott hátra, megmeneküljön hitelezői elől...

Az oszlop tetejéről sokan vetették magukat öngyilkossági szándékkal a mélybe, pl. 1850. május 14-én Henri Joseph Stephan, francia zeneszerző is. Ezt követően a kilátóteraszt vasrácsokkal vették körbe.