Bevezetés :)

Sziasztok! Ez itt a TheBigLondon.gp
nevezetű honlap, ami a GP História
versenyére készült. A tartalom 09.02.
után lesz látható, 
a verseny végén.
Addig is én szorgosan készülök, 
mert a célom az első hely elérése.
Na, ennyi lenne a bemutatkozás,
09.02 után találkozunk! :)
Bye! Blansi/Loree szerk

 
Menü
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Turisták
Indulás: 2011-08-03
 
Történet

London régen

rómaiak előtti korból kevés lelet maradt fenn. Londont a rómaiak alapították, mint Britannia provincia fővárosát, miután Kr. u. 43-ban Claudius császár a mai Anglia legnagyobb részét meghódította. Londinium-nak nevezték el. A név nem latin, hanem kelta eredetű, feltehetően a kelta Londinos személynévből ered.

Egy másik elmélet szerint a név egy a kelta kor előtti (őseurópai) Plowonida szóból származik, ami körülbelül annyit jelent, hogy „település a széles folyó partján”.

A Római Birodalom bukása után Londont elhagyták a rómaiak. A 7. században Egy Lundenwic nevű szász város épült nem messze a mai Aldwychtől nyugatra. A régi római város a 9. században vagy a 10. század elején népesült be újra.

Westminster egykor önálló város volt, a középkor óta az angol királyi udvar székhelye. Végül a két város egybeépült, így jött létre a mai London alapja, bár ekkor még nem volt főváros (a hampshire-i Winchester volt az a 12. századig.)

London növekedésnek indult, és a következő pár évszázadban magába olvasztotta a környező kisvárosokat és falvakat. A 16. századtól a 20. század elejéig a Brit Birodalom fővárosa volt.

1666szeptember 2-án kezdődött el a nagy londoni tűzvész, amely a belváros nagy részét elpusztította. A tűz egy pék faházából indult el, a következő három nap folyamán több mint 13 000 ház pusztult el, köztük a St Paul Church. A város tíz év alatt újraépült. A 18. században a fejlődés felgyorsult. A 19. század elejére a világ legnagyobb városa lett.

Az önkormányzat igyekezett teljesíteni a gyors növekedés okozta követelményeket. 1855-ben alapították aMetropolitan Board of Works-t arra a célra, hogy biztosítsa a megfelelő infrastruktúrát a gyorsan növekvő városnak. 1889-ben ehelyett hozták létre London megyét, amit London megye tanácsa irányított – az első szervezet, mely egész London közigazgatását irányította.

 

A 20. század elején a londoniak szénnel fűtöttek, ami hatalmas füstmennyiséget okozott. Az éghajlati körülményekkel együtt ez gyakran szmogot okozott, a jól ismert „londoni köd”-öt. 1956-ban törvényt hoztak a tiszta levegőért, miután 1952december 5. és 9. között öt napig szmog nehezedett a városra, több mint 4000 ember halálát okozva. A törvény értelmében füstmentes zónákat alakítottak ki, ahol füstöt nem okozó fűtőanyagot kell használni.

London arculatában a legnagyobb változást az elmúlt 100 évben a német bombázások okozták a II. világháború idején. A bombázás több mint 30 000 embert ölt meg, és rengeteg épületet elpusztított. Az elpusztult részek az 1950-es, 60-as és 70-es években többféle stílusban épültek újjá, ezért Londonra jellemző, hogy arculata építészetileg nem egységes.

1965-ben London megye tanácsát felváltotta Nagy-London tanácsa (Greater London Council, GLC). Több újabb település is a város része lett, a jelenlegi kerületek közül 20. A GLC-t 1986-ban eltörölték, mert összeütközésbe került a Thatcher-kormánnyal, és hatásköre átkerült az egyes kerületekhez. 2000-ben újra központosították a város feletti hatalmat, és polgármestert választottak Ken Livingstone személyében. 2008. május 4-e óta Boris Johnson Greater London polgármestere.

Az 1997-es tűzszünetig London gyakran az IRA egyik célpontja volt az észak-írországi területek feletti egyet nem értés miatt.

2005július 7-én Londont terrortámadás érte, alig 24 órával azután, hogy London megkapta a 2012-es olimpia rendezésének jogát.

 

London ma

 

Ma Nagy-London a belvárosból és 32 kerületből (borough; köztük Westminster városa) áll. A legjelentősebb központ Westminster, itt található a West End, London legfontosabb kulturális, szórakoztatóipari és bevásárlónegyede, itt található a pénzügyi intézmények kivételével a legtöbb, a városban található cég székhelye és az Egyesült Királyság kormányzati épületei. A londoni City a világ bankjainak központja és Európa fő üzleti központja. Itt található Európa 500 legnagyobb cége közül több mint száznak a székhelye. A londoni tőzsde nagyobb forgalmat bonyolít, mint New Yorké és Tokióé együtt. A City hétköznapokon rendkívül forgalmas, de hétvégeken meglehetősen csendes, mert lakónegyedek nemigen találhatóak itt.

London nagyszámú látogatót és turistát vonz. A turistalátványosságok nagyrészt a város középső részén vannak (Central London), a Cityben, a West Enden, Westminsterben (Westminsteri apátságBuckingham-palota, Kensington és Chelsea kerület (Tudományos Múzeum, Victoria és Albert Múzeum) és a Hyde Park. Fontos turistalátványosságnak számítanak még a Szent Pál-katedrális, a Nemzeti Galéria, a Globe Színház, a Tate Galéria, a London Bridge, a Tower híd és a Tower, a London Eye, a British Museum Bloomsburyben és sok más múzeum és látványosság.

 

 

* Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. *    *****    Elindult a Játék határok nélkül rajongói oldal! Ha te is szeretted a '90-es évek népszerû mûsorát, nézz be ide!    *****    Megjelent a Nintendo Switch 2 és a Mario Kart World! Ennek örömére megújítottam a Hungarian Super Mario Fan Club oldalt.    *****    Homlokzati hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    A PlayStation 3 átmeneti fiaskója után a PlayStation 4 ismét sikersztori volt. Ha kíváncsi vagy a történetére, katt ide!    *****    A Bakuten!! az egyik leginkább alulértékelt sportanime. Egyedi, mégis csodálatos alkotásról van szó. Itt olvashatsz róla    *****    A PlayStation 3-ra jelentõsen felborultak az erõviszonyok a konzolpiacon. Ha érdekel a PS3 története, akkor kattints ide    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran! Mese, mese, meskete - ha nem hiszed, nézz bele!    *****    Az Anya, ha mûvész - Beszélgetés Hernádi Judittal és lányával, Tarján Zsófival - 2025.05.08-án 18:00 -Corinthia Budapest    *****    ✨ Egy receptes gyûjtemény, ahol a lélek is helyet kapott – ismerd meg a „Megóvlak” címû írást!    *****    Hímes tojás, nyuszipár, téged vár a Mesetár! Kukkants be hozzánk!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    Nagyon ütõs volt a Nintendo Switch 2 Direct! Elemzést a látottakról pedig itt olvashatsz!    *****    Elkészítem születési horoszkópod és ajándék 3 éves elõrejelzésed. Utána szóban minden kérdésedet megbeszéljük! Kattints    *****    Könyves oldal - egy jó könyv, elrepít bárhová - Könyves oldal    *****    20 éve jelent meg a Nintendo DS! Emlékezzünk meg ról, hisz olyan sok szép perccel ajándékozott meg minket a játékaival!    *****    Ha érdekelnek az animék,mangák,videojátékok, japán és holland nyelv és kultúra, akkor látogass el a személyes oldalamra.    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    Könyves oldal - Ágica Könyvtára - ahol megnézheted milyen könyveim vannak, miket olvasok, mik a terveim...    *****    Megtörtént Bûnügyekkel foglalkozó oldal - magyar és külföldi esetek.